Válasszon nyelvet:
Magyar English
Jelenlegi valuta:
Kövess minket:
Kosár tartalma:
0 HUF
(0) termék
Vigaszdíj
Zenelejátszó
Vigaszdíj - 01

Vigaszdíj

Pápai Joci

Stílus: pop
Oszd meg másokkal:
Pápai Jocival 2001-ben találkozhatott először a nagyközönség, méghozzá az Üstökös című tehetségkutató verseny során. Bár hajszálon múlott Joci sikere, azonban az áhított győzelmet nem sikerült megszereznie. És bár Jocit ekkor még a széles közönség nem ismerhette meg, az Üstökös mégis fordulópont volt életében, hiszen ekkor határozta el, hogy az életét a jövőben – családján kívül - csak a ZENE határozhatja meg.
Az első Megasztárra még nem jelentkezett, azonban az idén is folytatódó vetélkedőre Joci elsőként adta be jelentkezését. Az első fordulókat könnyedén vette, először bekerült az első 100-ba, majd az 50-be is, azonban a döntőbe már a zsűri nem szavazott neki további bizalmat. Joci összetört. Ám a Blikk olvasóinak tengernyi szavazata ismét reményt adott a fiatal srácnak. 35 versenyző közül Joci volt az, aki kimagaslóan a legtöbb szavazatot kapta. Joci pedig meghálálta a bizalmat. A vigaszági döntőn egy vadonatúj, saját szerzeményt énekelt a közönségnek „Adj erőt!” címmel. A bravúr azonban sajnos nem sikerült, nem sikerült az, ami Gáspár Lacinak az első Megasztár során igen. Ismét kikerült a versenyből. Ám ekkor olyan dolog történt, melyre Joci még álmában sem mert gondolni. A Magneoton hanglemezkiadó az elődöntőt követően több évre szóló, hosszú távú szerződést ajánlott fel Jocinak.
Az együttműködés első gyümölcse a csak promóciós célokat szolgáló „Adj erőt!” című kislemez volt, melyet a „Ne nézz így rám!” maxi követett. A dalhoz fantasztikus klip is készült, melyet egyre többet látni a VIVA műsorán is.
…és augusztus végén végre valóra válik Joci álma, azaz a boltok polcaira kerül első önálló, bemutatkozó albuma „Vigaszdíj” címmel.
A 13 plusz 1 bonusz dalt tartalmazó album zenei producere Szabó Zé volt, a dalok között hallhatunk néhány Joci által írt saját szerzeményt, de többek között Rakonczai Viktor (R-Port), Tyson és Majka is képviseli magát egy-egy dallal. A sokszínű, mind zene illetve szövegvilágában izgalmas, egyedülálló zenei anyag várhatóan gyorsan utat fog találni a nagyközönség szívéhez.
Az albumon a jó értelemben vett slágeres pop zene keveredik r’n’b és soul hatásokkal, melyre Joci fantasztikus hangja és előadó képessége teszi fel a koronát.  A lemezen helyet kapott Santana „Maria, Maria” című slágere is, melyet Joci korábban óriási sikerrel adott elő a Megasztár elődöntőben.
Joci messziről indult, és tehetsége alapján minden esélye megvan arra, hogy messzire jusson. A történet azonban csak most kezdődik el igazán…

Tracklista:
  1. Ne nézz így rám!
  2. Ne félj
  3. Adj erőt
  4. Egy új világ
  5. Ölelj át
  6. Hogyha hallanám
  7. Új hajnal ébred
  8. Úgy éltem
  9. Mint egy álom
10. Nap nap után
11. Nélküled
12. Ha igazán szeretnéd
13. Maria, Maria
Bónusz dal:
14. Ne nézz így rám! (Szabó Zé remix)
Lemezajánló
Bublé, Michael - To Be Loved pop
3.164 HUF
Radics Gigi - Vadonatúj érzés pop
2.616 HUF
Rúzsa Magdi - Tizenegy pop
2.616 HUF
Laurie, Hugh - Didn't It Rain blues
3.164 HUF
Mars, Bruno - Unorthodox Jukebox pop
3.164 HUF
Paramore - Paramore alternatív pop
3.164 HUF
Klasszikusok - WAGNER: A NIBELUNG GYŰRŰJE (4 Blu-ray) klasszikus
7.871 HUF
Klasszikusok - HAYDN: ARMIDA (2 CD) klasszikus
2.609 HUF
Klasszikusok - BACH: MÁTÉ-PASSIÓ (3 CD) klasszikus
2.466 HUF
Radics Gigi
Over You pop
Plastikhead
A szeretet él
Icona Pop
I Love It
Bublé, Michael
It's A Beautiul Day pop
Majka, Curtis, BLR
Nekem ez jár
Paramore
Still Into You alternatív pop
Mars, Bruno
When I Was Your Man pop
Rudimental
Waiting All Night elektronikus

Még az esőt is elállította a Rudimental a Pannónia Fesztiválon

 

 

Múlt héten pénteken lépett fel a brit Rudimental a Pannónia Fesztivál nagyszínpadán. Ám három órával a fellépés előtt még koránt sem volt biztos, hogy a fellépésre sor kerülhet. Este 8 óra tájban ugyanis hatalmas vihar csapott le a fesztivál területére, sártengerré változtatva azt.  A nagyszínpad megsérült, a csapat a vendégsátorban teljes sötétségben figyelte a villámokat, reménykedve. A vihar miatt két zenekar koncertje is elmaradt előttük, ám ők addig sem tétlenkedtek, amíg várakoztak, hiszen - az interjúadás mellett - rögtönzött koncerttel és mókás történetekkel szórakoztatták a velük együtt jelen levő helyi munkatársakat és médiásokat.

 

Itt az új Biffy Clyro klip, az Opposite!

 

http://www.youtube.com/watch?v=wAWFcAfN3kc

 

Ez a harmadik kisfilm az év elején megjelent Opposites c. albumról, a  'Black Chandelier’ és a ‘Biblical’ után.

A két szálon futó cselekményben egy tragikus autóbaleset áldozata lesz a zenekar énekese, Simon Neil - a másik szál interpretációját a néző fantáziájára bízzák.

 

A videót Elliott Sellers rendezte, aki korábban többek között pl. Christina Perrivel és Jason Mrazzal is dolgozott már együtt.

 

A Biffy Clyro 2013. augusztus 8-án a Szigeten lép fel.

 

 

Aranylemez lett Michael Bublé új albuma!

 

Immár harmadik hete vezeti a Mahasz lemezeladási listát a "To Be Loved" című, április 15-én megjelent Michael Bublé album, mely a héten már az aranylemez minősítést is elérte hazánkban.

 

http://zene.slagerlistak.hu/top-40-album-dvd-es-valogataslemez-lista

 

Michael egyébként a napokban jelentette be 40 állomásos amerikai turnéját az Ellen DeGeneres Show-ban. 

 

A Rudimental bemutatkozó albuma, a HOME első helyen nyitott az Egyesült Királyság albumeladási listáján, ezzel ez lett 2013 eddigi legmagsabban indító debütáló lemeze!

Daily Star Sunday – A Hét Lemeze’

Daily Telegraph - “A Home üdítően nyers és friss album”

Metro – “…művészi, poppos debütáló album. Tehetséges muzsikusok.…” 

NME -  “Kirobbanóbb, mint egy barbeque a tüzijáték-gyárban.

 

A RUDIMENTAL 2013. MÁJUS 17-ÉN A PANNÓNIA FESZTIVÁLON LÉP FEL, SZÁNTÓDPUSZTÁN, ESTE 11 ÓRÁTÓL!

 

BBC Radio 1 Live Lounge: http://www.youtube.com/watch?v=0z4Cg-PFHhs  

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Az Ön E-mail címe:
Cím
mTon Hanglemezkiadó és Management Kft.
1021 Budapest
Hűvösvölgyi út 54.
Tel : +36-1-392-05-50
Fax: +36-1-392-05-59
E-mail: info@magneoton.hu
Google térképen
Kapcsolat
Név:
E-Mail cím:
Üzenet: