A többszörös platinalemezes, Grammy-díjas Linkin Park harmadik stúdióalbuma „Minutes To Midnight” címmel 2007. május 14-én jelenik meg a Warner Bros. gondozásában szimpla CD-n és egy vadonatúj formátumban: ún. CD+ DVD (MVI)-n!
Az album két producere: Mike Shinoda és a 2007-ben Év Producere Grammy díjat nyert Rick Rubin (U2, Red Hot Chili Peppers, Run DMC) volt.
A korong a Mansion stúdióban került felvételre Laurel Canyon-ban és akik már hallották, azok szerint egyértelműen a csapat eddigi legjobb albuma.
Az első kislemez az albumról, a "What I''ve Done" világszerte május 7-én jelenik meg.
A Linkin Park tagjai: Chester Bennington (énekes), Rob Bourdon (dobos), Brad Delson (gitáros), Joe Hahn (DJ), Dave “Phoenix” Farrell (basszusgitáros), és Mike Shinoda (vokalista).
Eddig két Grammy díjat nyertek: 2002-ben a Legjobb Hard Rock Előadás díját a “Crawling” című dalért, és 2006-ban a Legjobb Rap/Ének Együttműködés díját Jay-Z-vel az újító “Numb/Encore”-ért.
2000-es debütálásuk óta 40 millió albumot adtak el világszerte, ebből a Hybrid Theory több, mint 18 millió példányban kelt el.
Lovasi András kiütötte a TEJ frontemberét
Lovasi András egy hatalmas pofont kevert le Pálinkás Tamásnak, a TEJ frontemberének. Tette mindezt ahelyett, hogy segítő kezet nyújtott volna neki.
Még az esőt is elállította a Rudimental a Pannónia Fesztiválon
Múlt héten pénteken lépett fel a brit Rudimental a Pannónia Fesztivál nagyszínpadán. Ám három órával a fellépés előtt még koránt sem volt biztos, hogy a fellépésre sor kerülhet. Este 8 óra tájban ugyanis hatalmas vihar csapott le a fesztivál területére, sártengerré változtatva azt. A nagyszínpad megsérült, a csapat a vendégsátorban teljes sötétségben figyelte a villámokat, reménykedve. A vihar miatt két zenekar koncertje is elmaradt előttük, ám ők addig sem tétlenkedtek, amíg várakoztak, hiszen - az interjúadás mellett - rögtönzött koncerttel és mókás történetekkel szórakoztatták a velük együtt jelen levő helyi munkatársakat és médiásokat.
Itt az új Biffy Clyro klip, az Opposite!
http://www.youtube.com/watch?v=wAWFcAfN3kc
Ez a harmadik kisfilm az év elején megjelent Opposites c. albumról, a 'Black Chandelier’ és a ‘Biblical’ után.
A két szálon futó cselekményben egy tragikus autóbaleset áldozata lesz a zenekar énekese, Simon Neil - a másik szál interpretációját a néző fantáziájára bízzák.
A videót Elliott Sellers rendezte, aki korábban többek között pl. Christina Perrivel és Jason Mrazzal is dolgozott már együtt.
A Biffy Clyro 2013. augusztus 8-án a Szigeten lép fel.
Aranylemez lett Michael Bublé új albuma!
Immár harmadik hete vezeti a Mahasz lemezeladási listát a "To Be Loved" című, április 15-én megjelent Michael Bublé album, mely a héten már az aranylemez minősítést is elérte hazánkban.
http://zene.slagerlistak.hu/top-40-album-dvd-es-valogataslemez-lista
Michael egyébként a napokban jelentette be 40 állomásos amerikai turnéját az Ellen DeGeneres Show-ban.